Akiknek már van jogosítványuk, tisztában vannak vele, hogy mikrobuszt és teherautót legálisan nem vezethetnek. Csakis a GKI vizsga letétele után ülhet valaki egy busz, teherkocsi vagy bármilyen nagyobb járgány kormánya mögé.
A tehergépkocsi továbbképzési kurzust annak a személynek kell elvégeznie, aki a közúton C1, C1+E, C, C+E, D1 kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető járművet akar kezelni egy cégnél vagy magánszemélyként. A GKI vizsga akkor is nélkülözhetetlen, amikor az ember a fent említett kategóriákkal egyenértékűnek elismert verdákat akar vezetni.
Továbbá a bizonylat azoknak is szükséges, akik az EGT-állam állampolgárai, vagy nem EGT-állam állampolgárai, illetve hazai székhellyel rendelkező cégnél dolgoznak. A GKI vizsga letételét követően a megszerzett bizonyítvány öt évig érvényes.
Itt fontos megjegyezni, hogy más ilyen jellegű bizonyítványokkal ellentétben, itt a gépkocsivezető ötévente továbbképzésen kell részt vegyen. Csakis ezáltal garantált a dokumentum érvényességének meghosszabbítása.